A közelmúltban érdekes látványra hívta fel a figyelmemet egy ismerősöm. Az illető, feltétlen híve a Fidesznek, akár rajongónak is mondhatnám. Azért bocsátottam mindezt előre, mert az ominózus látnivaló a Fidesszel, vagyis annak szép új, győri irodájával kapcsolatos. Mint mondtam, informátorom erős szimpátiával viseltetik a narancsszín minden árnyalatával szemben, de ez már számára is visszatetsző túlzás. A Bajcsy-Zsilinszky utcában, a közelmúltban kialakítottak egy modern, Fidesz és Fidelitasz irodát. A helyiség, utcára néző kirakatablakaival, inkább hasonlít egy csillogó butikra, mint párthelyiségre, de ezzel nincs semmi baj, végül is, ott is el akarnak adni valamit az embereknek, csak nem divatcuccokat, hanem a politikájukat árulják. Az ismerősöm nemtetszését nem is ez váltotta ki. Már a "bolt cégére" is érdekes, az ajtó mellett egy táblán három fej, a párt helyi főnökei, Borkai, Szakács és Kara, a három országgyűlési képviselő jelölt. Ezzel sincs is semmi baj. A gond "belül" van. Ha valaki belép a helyiségbe, de elég csak benézni, az utcáról is jól láthatóan, a teljes baloldali falat egy sajátságos freskó borítja. A teljes győri "tisztikar" a narancsosok bölcs vezéreinek nagy fejei díszítik, a már említett három csúcsfejen kívül kiegészülve, Németh, Simon, és Somogyi alpolgármesterekkel, Bolla kabinetfőnökkel. Ez a fajta "fetisizálás" sokunkban furcsa asszociációkat ébreszthet. Nálunk utoljára még a nyolcvanas évek elején fordulhatott elő, hogy május elsején cipelték Kádár, Lázár, és Losonczi túlméretezett fejeit a tömeg felett. Manapság ilyesmit Kínában, Észak Koreában, vagy esetleg Kubában láthatunk. Felébred az emberben a gyanú, itt valamiféle személyi kultusz kiépítése folyik. Félreértés ne essen, nem a választási plakátokkal van problémám. Azok hozzá tartoznak a kampányhoz, bár én, a jelölteket ábrázoló óriásplakátokat is túlzásnak tartom szerintem sokakat inkább taszítja, ha így föléjük magasodnak, kvázi „agyonnyomnak” bennünket. Persze a Fidesz úgy dekorálja ki a pártházait, ahogy akarja, de mint mondtam, a saját táborukból is sokan ízléstelennek, túlzásnak tartják az effajta dicsőítést. Talán a választóik felé tanúsított tiszteletből, nem kéne őket effajta látvánnyal sokkolni!