vastarajos

Szóltam, és eljuttattam ezt Demcsák Ottónak, aki akkor még aktív tagja volt a Győri Balettnek, és érdekelte az ügy, de akkor éppen nem tudott vele foglalkozni! Aztán éveken, sőt évtizedeken keresztül napirenden tartottuk a témát, akár hányszor találkoztunk, beszélgetésünk ide lukadt’ ki! Körvonalazódott, hogy nem a honfoglalás, hanem az ősibb eredet monda, Emese álma, Álmos személyisége kell, hogy álljon a középpontba, és saját zenei alapot kell hozzá létrehozni!

Az ötletet nem véletlenül Ottónak vetettem fel, tisztában voltam az ő vonzódásával a transzcendentális világhoz! Egy ilyen, a múlt mitikus homályába vesző témát csak olyan ember, olyan művész tud megformálni, aki maga is a „szívével lát”, és alkalmas ezeknek a dolgoknak a megélésére, átérzésére! Mikor átküldte a forgatókönyvet, megborsódzott a hátam, mennyire hasonlóan gondolkodunk, vagy inkább érzünk! Mindössze néhány megjegyzést tettem, de ez az egész mű Demcsák Ottó remeke! Abban is, hogy kitűnően választotta ki alkotó társait is Szarka Gyulát a Ghimesből, aki autentikus, átütő erejű zenét írt a legendához, Szálinger Balázs költőt, mert dalok is megszólalnak a táncjátékban, és a fiatal díszlet és jelmeztervezőt Németh Hajnal Aurórát, aki az előzetes képek alapján, igazán jól ragadta meg őstörténetünk misztikus világát!

Mint fentebb említettem, elfogult vagyok, és dagad a keblem, hogy bármennyire is kicsi, de részem van abban, hogy létre jött ez a nagyszerű ősbemutató, és éppen a két legősibb kifejezési forma, a zene és tánc révén mondja el ezt a misztériumot! Tehát 2016. április 16 szombat, Sopron! Transzcendentális élménybe lesz részük az erre fogékonyaknak!

Húsvét előtt jött a hír, távozott a "túlsó partra" apai nagybátyám, Simon László. Szép kort ért meg, 95 éves volt, de a családban nagyon reménykedtünk, hogy lesz valaki közülünk, aki megéri a száz évet.De hát a Jóisten mást akart! Így hát a négy fiútestvérből elment az utolsó is. Ő volt a legidősebb, míg édesapám a legfiatalabb, aki sajnos már 2010-ben elhúnyt. Mindenszentekkor tudtak találkozni, mikor meglátogattuk az ősök sírját, olyankor meglátogattuk Laci bácsiékat is! Tanulságos volt hallgatni, ahogy a két jó öreg, a régi időkről beszélt, mert az elődök, és a történelem bölcsessége szólt minden szavukból. Végig tépte őket a történelem vihara, Laci bácsi végig szolgálta a II. Világháborút, túl élték az ötvenes éveket.Mint az elődök is mindig mindenütt helyt álltak, ha kellett elmentek a háborúba, megvívták a csatákat, az ő generációjuk többször fel és újá építette az országot! Hazulról ezt a kötelességtudatot, a becsület mindenek felett elvét hozták, és ezt nekünk az utódoknak is átadták. Az adott szó szent volt, és soha nem szerették a kettős beszédet!Ők voltak a nemzet dereka, a megtartó erő! Amitől megtépve és fogyatkozva, de él e nemzet a hazán! Isten veled Laci bácsi! Adjon neked az isten szép örök életet!

Egyszer már leírtam ezt a címet, mikor Horváth Sanyi kollégánk csatlakozott az égi szerkesztőséghez, de az utóbbi időben oly annyira felgyorsult a fogyásunk, hogy már a veszélyeztetett faj kategóriájába tartozunk, a kihalás fenyeget. Elment Matusz Karcsi, Tóth Gyula, Rigó János, Zsadányi Dezső, és most egy újabb értékes ember, a kitűnő kolléga és barát Gaál Józsi! Amikor olvastam a mailt a hírrel, először el sem akartam hinni! Aztán leperegtek előttem az emlékek, melyből jócskán akadt, hiszen több mint harminc éve ismertem! Abban a szerencsében is részem volt, hogy együtt dolgozhattam vele. És ezt nem csak udvariasságból írom, hiszen Józsival jó volt dolgozni, mert az újságírást hivatásként űzte, és a kisujjában volt a szakma csínja-bínja. Vérbeli hírlapíró volt, megáldva jókora tehetséggel, amely nélkül nem mondhatja el magáról senki, hogy újságíró. Erre a hivatásra születni kell, és akiben nincs meg a talentum, hiába tanulja meg a szakmai fogásokat, nem lesz belőle más, mint jó esetben média(segéd)munkás, és sajnos többségében média kontár. Gaál Józsi, ahogy egyszer a Hazánk egykori főszerkesztője Vörös Bandi bátyánk mondta nekem, felülről lett újságíró, vagyis az irodalom felől érkezett. Az egykori legendás Kassák kör tagja volt ahonnan több költő, író és újságíró került ki. Dolgozott a Rába újságnál, és a katonaság alatt a határőrség lapjánál, majd a Kisalföldhöz került. Innen jöttek el aztán a biztos egzisztenciát feladva, mentorommal és mesteremmel, Pethő Lajossal és még néhányan 1988 decemberében, hogy megalapítsák Magyarország első független lapját a Tér- Kép című hetilapot. Később Józsi készítette a Győri Futár politikai bulvárlapot (nem olyan volt, mint a mostaniak) és a Nyugati Hírlapnak is szerkesztője volt. Szakmailag ezek a lapok kiválóak voltak, de sajnos nem állt mögöttük megfelelő tőke, így elsorvadtak. Az utóbbi időben a Győr + -nál volt, de nagyon nem érezte jól ott magát. Mint olyan újságíró, aki sokat tett a sajtószabadság kivívásáért a rendszerváltás idején, nem is érezhette jól ott magát, ahol visszajött a Kádár rendszer irányított sajtója. Nyílván az sem esett jól neki, hogy a múlt évben vele együtt dolgozó feleségét minden indok nélkül elküldték, és helyette a Mórás hímző tanfolyamon végzett gyurmaemberkéket vettek fel! De hát valamiből meg kell élni, így tette a dolgát, és igyekezett kivonni magát a politikai nyomás alól, és nem beállni a hozsannázók közé. Riportokat, vendéglátóhelyekről közölt írásokat, amelyek üde színfoltot jelentettek a Győr + -ban, valójában az egyetlen olvasható anyagok voltak. Halálával eltávozott a laptól az egyetlen ember, aki még joggal mondhatta magát újságírónak! Akik maradtak, azok vagy a média kontár kategóriába, vagy a renegátok és kollaboránsok közé tartoznak.

Gaál Józsi nem csak kitűnő kolléga, de jó EMBER is volt! Így csupa nagybetűvel! Ennél nem is lehet, és kell többet mondani! Hiányozni fogsz! Isten veled Józsi!

Ötszázötvenöt évvel ezelőtt a Hunyadi János vezette magyar sereg Nándorfehérvárnál fényes győzelmet aratott a hódító melléknevet kiérdemlő II. Mohamed által vezérelt százezres török sereg fölött. A győzelmet a kortársak csodaként értékelték. A „Nándorfehérvári diadal” emlékére szólalnak meg a harangok minden délben a keresztény templomokban. Valóban hihetetlen teljesítmény volt azt az oszmán hadsereget legyőzni, amely három évvel korábban bevette a bevehetetlennek hitt Konstantinápolyt, és a szultán katonáival együtt fanatikusan hitt az „igazhitű” sereg legyőzhetetlenségében.

A török támadást Nándorfehérvárnál mindössze hatezer vitézével Szilágyi Mihály, Hunyadi sógora várta, a Törökverő még nem tartózkodott az erődben.

II. Mohamed hadaival július 3-án ért a vár alá, és háromszáz ágyúval kezdte töretni a falakat, a Dunát pedig kétszáz tengeri hadigálya zárta el. Ezeken Hunyadi a dunai sajkásokkal áttörve, és nagyrészt megsemmisítve azokat, bejutott a várba. A vízi ütközettel egy időben a vezér nehézlovassága is átvágta magát az ostromlottakhoz.

A szultán dührohamot kapott flottája megsemmisülésétől, és fokozta az ostrom hevességét, majd július 21-re általános rohamot rendelt el. A támadásba az egész török sereget bevetették, az elit janicsároktól a lóról szállított szpáhikig. A külső várat el is foglalták, a harc már a belső vár falain, illetve a két részt összekötő hídon dúlt, amelyet nem tudtak felhúzni. Hunyadi nehézlovasságával háromszor tisztította meg a csapóhidat, és ekkor történt Dugovics Titusz horvát közvitéz önfeláldozó hőstette is, mikor a várfalra zászlót kitűzni akaró janicsár agát magával rántotta a mélybe. A rohamot visszaverték, a véres csatában mindkét fél kimerült. Úgy tűnt a következő nap a sebek ápolásával telik. Ekkor, pontosan nem tudni mi okból, a Száva partján Zimonynál állomásozó keresztesek, mintegy 15-20 ezren, akiket Kapisztrán János ferences szerzetes toborzott magyar területen, megtámadták a török tábort.

Élükön, durván ácsolt fakeresztjét magasba emelve az ekkor már 70. évét is betöltő lánglelkű barát Kapisztrán haladt. És akkor megtörtént a csoda, a fellelkesített de hadászatilag képzetlen parasztokkal, nem bírt az elit janicsárság. A kialakult véres küzdelembe az egész török sereg belesodródott, és maga a szultán is beavatkozott testőrsége élén. Hunyadi értesülve az eseményekről, és látva a forgatagban feltűnt a szultáni boncsok (lófarkas zászló) is, döntött. Nehézlovassága élén végső rohamra indult. Aki látták ezt a halálra szánt attakot, úgy mesélték, a magyar páncélos csapás rettenetes és elsöprő erejű volt. Az elkeseredett küzdelemben maga II. Mohamed is megsebesült. Az ájult padisahot testőrsége menekítette ki a véres mészárlássá váló csatából. A szultán csak Szófiában tért magához, ahova egész serege egy szuszra futott.

Hunyadi két napig teljes készültségbe tartotta vitézeit, addig míg felderítői nem jelentették, a török had eszeveszett futásban kitakarodott a magyar királyság területéről. Sajnos a hatalmas diadalt nem tudtuk kiaknázni, mivel Hunyadi a táborban kitört pestisjárványban augusztus 11-én elhunyt. A győzelem hatása így is nagy volt, a török 70 évig nem mert nagyobb támadást intézni hazánk, és Európa ellen. A keresztény világ örömmámorban úszott.

III. Calixtus még június 29-én elrendelte, hogy a magyarok megsegítésére könyörgés képen délben húzzák meg a harangokat, mert sajnos a korábban a szerte Európában meghirdetett keresztes hadjárat nem vezetett eredményre, a magyarok magukra maradtak. Miután a pápa értesült a hihetetlen győzelemről, úgy rendelkezett, ezután hálából, a nándorfehérvári hősökért szóljanak minden délben a harangok az idők végezetéig.

Pethy Simon Tamás    

Bár az árvíz komoly veszélyt és gondot okozott, jó volt most magyarnak lenni a gátakon. Reményre ad okot, hogy így össze tudunk fogni a bajban, az elmúlt három éjszakán, több helyszínen is voltam, mindenhol komoly összefogást volt, egész távoli helyekről, még debreceni vasutas is megjelent a Folyók városa körüli gátakon. Az emberek egyszerűen szó nélkül tették a dolgukat, és rajtuk úgy látszott tudják is mi az. Meg kell jegyezni, a „hivatalosságok” részéről most is tapasztalható volt némi fejetlenség, hiába volt itt maga a „Fej”. Úgy tapasztaltam az embereket, elvakult híveitől eltekintve, nem hatotta meg OVI fontoskodása. OK. hogy jelen volt, a gesztust én is értékelem, de nem kellett volna például Janák Emil vízügyi igazgatót leváltani, aki értette a dolgát, mivel ő bizonyára nem engedte volna Győrújfalunál árvízi időszakban elbontani a gát felét, ezért alakult ki ott rendkívüli vészhelyzet, ami egyébként még sajnos egyáltalán nem hárult el, mert amíg ekkora nyomás van a kocsonyaként remegő gáton, addig bármikor átszakadhat. Az sem igazán hiteles Viktortól, hogy magához vonta a védekezés irányítását, ezt inkább szakemberekre kellett volna bíznia. Persze gondolom okult a márciusi hóviharból, mikor Pintyő belügyér, és Bakondi katasztrófavédő, valóban inkább fokozták a bajt, mint segítettek volna. Persze ezt magának köszönheti, hiszen Ő alakította ki azt az abszolutista hatalmat, ami szerint beosztottjai még fingani sem mernek az Ő biccentése nélkül. Végül is jó volt a gáton lenni. A péntekről szombatra virradó éjszakát Mecséren töltöttem. Itt nemrég készült el a gát, amely annyira friss volt, hogy tulajdonképpen egy földkupac még csak, és rendesen szivárgott is át rajta a folyó, Homokzsák bordázattal erősítettük meg, szerencsére még az erőgépek is ott voltak, és a kanalukba hordták a homokzsákot, így bár sokan voltunk, reggelre sikerült végig érnünk a falu melletti szakaszon. Csatárláncban nem biztos, hogy ment volna, mint ahogy újfalúnál, illetve a Dunakapu térnél csináltuk. Mecséren egyébként néhány tűzoltón, és a gépeket vezető vízügyeseken kívül szinte mindenki civil volt a gáton, Jobaházáról a polgármester vezetésével jött egy csapat, Győrből is több ismerőssel találkoztam, köztük filigrán hölgyekkel, akik fogukat összeszorítva fáradhatatlanul pakolták a zsákokat. És természetesen az egész falu. Bár szombat hajnalban Nagybajcsnál megvolt a tetőzés, Mecséren még a délelőtt folyamán emelkedett a víz, úgy látszik ott nem csak a visszaduzzadás okozta a víz emelkedését, máshonnan is kap utánpótlást. Remélem mára már ott is megkezdődött az apadás.  Bajtársaim, magyarok jól vizsgáztunk! A külföldi sajtó is felfigyelt erre, és nem Orbán Viktort a gáton emelte ki, hanem minket egyszerű magyar embereket, akik álltuk, álljuk a sarat, és valóban elmondhatjuk magunkról, EMBEREK vagyunk a gáton!