Hihetetlen győzelem Ötszázötvenöt évvel ezelőtt a Hunyadi János vezette magyar sereg Nándorfehérvárnál fényes győzelmet aratott a hódító melléknevet kiérdemlő II. Mohamed által vezérelt százezres török sereg fölött. A győzelmet a kortársak csodaként értékelték. A „Nándorfehérvári diadal” emlékére szólalnak meg a harangok minden délben a keresztény templomokban. Valóban hihetetlen teljesítmény volt azt az oszmán hadsereget legyőzni, amely három évvel korábban bevette a bevehetetlennek hitt Konstantinápolyt, és a szultán katonáival együtt fanatikusan hitt az „igazhitű” sereg legyőzhetetlenségében. A török támadást Nándorfehérvárnál mindössze hatezer vitézével Szilágyi Mihály, Hunyadi sógora várta, a Törökverő még nem tartózkodott az erődben. II. Mohamed hadaival július 3-án ért a vár alá, és háromszáz ágyúval kezdte töretni a falakat, a Dunát pedig kétszáz tengeri hadigálya zárta el. Ezeken Hunyadi a dunai sajkásokkal áttörve, és nagyrészt megsemmisítve azokat, bejutott a várba. A vízi ütközettel egy időben a vezér nehézlovassága is átvágta magát az ostromlottakhoz. A szultán dührohamot kapott flottája megsemmisülésétől, és fokozta az ostrom hevességét, majd július 21-re általános rohamot rendelt el. A támadásba az egész török sereget bevetették, az elit janicsároktól a lóról szállított szpáhikig. A külső várat el is foglalták, a harc már a belső vár falain, illetve a két részt összekötő hídon dúlt, amelyet nem tudtak felhúzni. Hunyadi nehézlovasságával háromszor tisztította meg a csapóhidat, és ekkor történt Dugovics Titusz horvát közvitéz önfeláldozó hőstette is, mikor a várfalra zászlót kitűzni akaró janicsár agát magával rántotta a mélybe. A rohamot visszaverték, a véres csatában mindkét fél kimerült. Úgy tűnt a következő nap a sebek ápolásával telik. Ekkor, pontosan nem tudni mi okból, a Száva partján Zimonynál állomásozó keresztesek, mintegy 15-20 ezren, akiket Kapisztrán János ferences szerzetes toborzott magyar területen, megtámadták a török tábort. Élükön, durván ácsolt fakeresztjét magasba emelve az ekkor már 70. évét is betöltő lánglelkű barát Kapisztrán haladt. És akkor megtörtént a csoda, a fellelkesített de hadászatilag képzetlen parasztokkal, nem bírt az elit janicsárság. A kialakult véres küzdelembe az egész török sereg belesodródott, és maga a szultán is beavatkozott testőrsége élén. Hunyadi értesülve az eseményekről, és látva a forgatagban feltűnt a szultáni boncsok (lófarkas zászló) is, döntött. Nehézlovassága élén végső rohamra indult. Aki látták ezt a halálra szánt attakot, úgy mesélték, a magyar páncélos csapás rettenetes és elsöprő erejű volt. Az elkeseredett küzdelemben maga II. Mohamed is megsebesült. Az ájult padisahot testőrsége menekítette ki a véres mészárlássá váló csatából. A szultán csak Szófiában tért magához, ahova egész serege egy szuszra futott. Hunyadi két napig teljes készültségbe tartotta vitézeit, addig míg felderítői nem jelentették, a török had eszeveszett futásban kitakarodott a magyar királyság területéről. Sajnos a hatalmas diadalt nem tudtuk kiaknázni, mivel Hunyadi a táborban kitört pestisjárványban augusztus 11-én elhunyt. A győzelem hatása így is nagy volt, a török 70 évig nem mert nagyobb támadást intézni hazánk, és Európa ellen. A keresztény világ örömmámorban úszott. III. Calixtus még június 29-én elrendelte, hogy a magyarok megsegítésére könyörgés képen délben húzzák meg a harangokat, mert sajnos a korábban a szerte Európában meghirdetett keresztes hadjárat nem vezetett eredményre, a magyarok magukra maradtak. Miután a pápa értesült a hihetetlen győzelemről, úgy rendelkezett, ezután hálából, a nándorfehérvári hősökért szóljanak minden délben a harangok az idők végezetéig. Pethy Simon Tamás