Hát megtértél a fénybe drága barátom! Amelynek örökérvényű pillanatait megörökítetted az utókornak, most a része lettél. Magához ölelt a nagy fény, hisz a történelemnek nevezett élet is csupán a fény játéka. Annak a fénynek, amelyről te oly sokat tudtál, és amellyel mesterien bántál. Fotóidban tovább élsz, nem feledhetjük híres képedet a pocsolyaugró főapátról, melyért ugyan egy másik szemfüles kolléga kapta a sajtófotó díjat (ő adta be) de a te fotód járta be a világot. Vagy a feketeerdei íjkészítő, ahol együtt jártunk, a te műalkotásod alapján, ahogy a lemenő napba nyilaz, nyugodtan mondhatjuk, lett világhírű. Mert, mint a nagy emberek általában, szerény voltál, és nem díjjakra, hanem arra hajtottál, hogy minél több emberhez eljusson az, amit fényképeiddel el akartál mondani nekik. Vérbeli újságíróként, fénnyel írva többet mondtál egy képpel, mint sokan mások oldalakon át. Te még azok közé tartoztál, akik hivatásként űzték az újságírást. Csak jó érzéssel tudok rád emlékezni öreg barátom, bölcs derűd mindig megnyugtatott, oly gyakori háborgásaimban. Nem feledhetem beszélgetéseinket, szakmai tanácsaidat, melyeket jó volt megfogadni. Feledhetetlen humorodat, amely soha nem volt bántó, de színt vitt a szürke hétköznapokba. Hálás vagyok a sorsnak, hogy együtt dolgozhattunk, és büszke arra, hogy a barátomnak mondhattalak. Hiányozni fogsz, de velünk maradsz, mert a veled kapcsolatos emlékeink nem fakulnak meg soha. Ahogy te örök érvényűvé tetted a pillanatot, úgy exponált most az Isten, és átadott téged az öröklétnek. Biztos vagyok benne, hogy még találkozunk valamikor, ott abban a másik dimenzióban. Addig is kedves Karcsi: legyen az álmod, legyen az álmod szép!